2019. Március 29.
Bakacsi Szilvi érdeklődött Trixiről, így hát meglátogattam. Nagyon jól van.
Otthon ülő lett, csak a kertben sétálgat. Nagyon "anyás", és visszanyerte régi alakját, újra tud örülni az életnek, és dorombolva fejezi ezt ki. Hozzám már egy kicsit bizalmatlan volt, igaz, hogy már hónapok óta nem találkoztunk. Egy kicsit derengett neki, hogy ismer, mivel 3,5 hónapig nálunk gyógyult. Bárcsak minden elveszett cica hazatérhetne!
Trixi hihetetlen története, bárcsak beszélni tudna! 2018. december 21.-én jelent meg Trixi a bajai úti benzinkútnál. Soványan, betegen és nagyon szomorúan, utolsó reményként ott kért segítséget. Az ott dolgozó B. Szilvia telefonált nekünk, hogy gondjainkba tudjuk-e venni. Elmentem érte, és megkezdődött a gyógyítása. Nagyon nehezen jött rendbe, majd ivartalaníttattuk. Soha nem dorombolt, csak szomorúan üldögélt, de mindent egy kis brummogással megköszönt. Egyszer véletlen kiszökött, de akkor már 3 hónapja itt lakott a Cica Otthonban. Este addig hívtam, míg visszajött. Ettől kezdve állandóan ki akart menni. Gondoltam, hogy kijárós cica volt, így kiengedtem, de minden este visszahívtam és ő jött is. Különben tavaly novemberben egy jó pár cica elveszett, szinte egyszerre. Beszélgettem a szomszéd utcában Mártikával, és mondta, hogy az ő cicája is elveszett novemberben. A múlt héten, amikor találkoztunk, örömmel mondta, hogy a cicája hazajött 4 hónap után, és rámutatott a mellette lévő cicára. A cirmos elindult felém, és nem akartam hinni a szememnek. Hát ez Trixi, aki 3 hónapja nálunk van. Akkor kb 1 hete volt kijárós. Elmondtam neki, hogy hogy került hozzánk. A kis piros nyakörvet vissza is adta, amit levett róla, én azt hittem, hogy elvesztette. Most láttam először boldognak Trixit, ahogy bemutatta gazdáját, látszott rajta, hogy engem is szeret, de a gazdiját is. Az eredeti neve MiCi (Mi Cicánk rövidítve), és 6 éves, pici korában fogadták be. De hogy került Trixi Újszegedről a Bajai útra? És hová tűnt a többi elveszett cica? Sajnos arra kell gondolni, hogy összeszedték őket, és kivitték a városból a nemkívánatos négylábúakat. Aki ezt megtette, nyugodt lelkiismerettel él tovább, mivel úgy gondolja nem ölte meg őket, pedig nagyon téved. A kétségbeesés, a stressz, az immunrendszerüket legyengítette, élelem és víz nélkül, a hidegben megbetegedtek, és már biztosan nem élnek. A szívem összeszorul, ha csak rájuk gondolok. Egyedül az vigasztal, hogy Trixinek sikerült hazajutni, és most már dorombol is egy kicsit, de nyomot hagyott benne az az 1 hónap, amit szenvedéssel töltött.